Fejlesztői napló

Állapot
Erre nem tudsz válaszolni.
Z

Zerial

Guest
Üdv mindenkinek.

Ebben a témában az elkövetkező patchek tartalmaiba kaptok betekintést. Szeretnénk, ha tudnátok mire számíthattok a közeljövőben. A továbbiakban minden hozzászólás egy hamarosan várható tartalmat fog bemutatni.

v3.3 várható megjelenés ideje: 2019. 09. 27

Ígéretünknek eleget téve úgy döntöttünk, hogy a korábbi 3.3-as verzióra vonatkozó terveinket félrerakjuk, és helyette a runokkal foglalkozunk.

A sokak számára használhatatlan Razador javítása/áttdolgozása mellett a néhány hónapja ígért pókkirálynő run is helyet kapott a frissítésben, illetve a régóta esedékes content update első szellői is érkeznek új fegyverszett formájában kifejezetten 120-as szintűeknek.

Az új szettről egyelőre csak annyit szeretnénk elárulni, hogy pvp-hez készült, 4 foglalatos lesz, AK/KK-t lehet bele majd optolni, karakter bound lesz (nem lehet kereskedni, csak a bónuszokat kivenni és eladni belőle) illetve a mostani 105-ös fegyverekből lehet majd fejleszteni. A fejlesztéshez/áthúzáshoz Ősi lélek pergamenre lesz majd szükség, amelyet már többen is felfedezhettek a szerencsekerékben. Ezeket a pergameneket természetesen az új ősi runok végéről lehet majd megszerezni.

 
  • Imádom
Reakciók: Yacht
M

masodikbela

Guest
 
  • Imádom
Reakciók: Yacht
M

masodikbela

Guest
Mint ahogyan azt discordon a napokban említettem, sok oka van annak, hogy viszonylag ritkán adunk ki infót arról, hogy éppen min dolgozunk. Rengeteg ötlet és terv van, sok ezek közül ismeretlen/kitaposatlan utakra vezet, amelyekre mások meg sem próbálnak rálépni. Az egyik (és talán legnagyobb) oka, amiért a Fornax ma az ami, hogy mi nem elégedünk meg az "elég jó" és a "megteszi" megoldásokkal, hanem mindig a lehető legjobbra törekszünk. Ez természetesen rengeteg kísérletezéssel és teszteléssel jár, amelyek sokszor zsákutcába vezetnek, ezért tekintve hogy "csak" 3-an vagyunk a szerver mögött, csak lassan, apró lépésenként halad előre. Az egyik ilyen terv végre olyan szintre jutott, hogy van értelme róla beszámolni nektek.

Mint ahogyan azt mindannyian tudjátok, a kliens teljesítménye egyáltalán nincs optimalizálva, és rengeteg kivitelezési hibát tartalmaz, mint például hogy egy bizonyos idő után belassul a játék, tálcára rakva egy kis idő után teljesen befagy és használhatatlanná válik, és hasonlók. A karácsonyi eventkor kitűztök célul, hogy ezeket a problémákat visszaszorítsuk, és idővel lehetőleg teljesen meg is szüntessük.

Az elmúlt 5 hónapban javarészt ezeken a problémákon dolgoztunk, kisebb-nagyobb megszakításokkal (mint például a húsvéti event elkészítése). Első körben a következő eredményeket sikerült elérnünk:
  • A kurzor pozíciója mostantól csak akkor frissül a játékban, ha az valóban a játék ablakán belül tartózkodik, ezzel megspórolva felesleges számításokat amikor egyértelműen nem a játékkal szeretnél valamit csinálni, és az a háttérben van. A működése itt látható.
  • A kliens mostantól ha tálcán van nem renderel ki semmilyen vizuális elemet, ezzel teljesen nullára csökkentve a videokártya használatát, és nagymértékben (nagyjából 50-70%-al) csökkentve a processzor használatát, ezzel könnyebbé téve a boltolást több megnyitott kliens mellett.
  • A kliens mostantól ha nem előtérben van, akkor legfeljebb 10 FPS-el fog renderelni (azaz másodpercenként legfeljebb 10 képkockát állít elő), ezzel nagyban csökkentve a felesleges erőforráshasználatot, és megkönnyítve a játékot több kliens használata mellett.
  • A kliens mostantól az idő múlásával nem fagy/lassul/akad be, illetve a tálcára lerakva sem válik teljesen használhatatlanná egy kis idő elteltével.
  • Mostantól egyszerre sok beérkező sebzés esetén a sebzések nem fognak a végtelenségig ugrálni ki a karakterből.
Mivel a zártkörű tesztelések eredményesnek bizonyultak, így következő lépésként a következő karbantartással mindenki számára elérhetővé válik mindezen javítás. Természetesen nem kizárt, hogy az átlag játékosoknak nem lesz elsőre minden zökkenőmentes, ezért hasonlóan mint tavaly ősszel a hálózati hibajavítás során, számítunk minél több visszajelzésre, legyen az pozitív vagy negatív, hiszen ezen a ponton csak a ti segítségetekkel juthatunk előrébb.
 
Állapot
Erre nem tudsz válaszolni.

About us

  • Our community has been around for many years and pride ourselves on offering unbiased, critical discussion among people of all different backgrounds. We are working every day to make sure our community is one of the best.

Quick Navigation

User Menu